A GHK G5 egy nagyon jól sikerült GBBR annak ellenére is, hogy minőségileg az elődhöz képest nagy visszalépést jelentett. A GHK KAC PDW teljesen fémből készült, a G5 ennek műanyag és olcsósított verziója teljesen azonos áron. Ez az olcsósítás hozott is magával pár problémát, rendszeresen reped és tört a tokalsó. Nos, ez az alumínium zárkeret pontosan ezt a hibát és a fegyver amúgyis kitűnő hidegtűrését hivatott javítani.
A csomagolás kifejezetten korrekt, egy zárható műanyag dobozkában érkezik. A dobozban található a zárkeret és egy aprócska szerszám, amely a nózi-rugó behúzását hivatott ellátni. Habár alumínium anyagú a zárkeret, láthatóan vékonyka az eloxálása - ami szinte már festésnek tűnik. A kidolgozási minőség korrekt, de nagyon élesek és durvák a sarkok - szinte vágnak, mint egy kés. A zárakasztóbetét körül nincs acél betételem, így a használat során a zárakasztó komoly deformációt fog okozni ezen a felületen - mondván, az erősebb anyag nyer.
Az összeszeszerelés során viszont feltűnt egy komoly hiba. A nózi-rugót rögzítő csavart menete nem minden esetben tudták sikeresen elkészíteni. Nem ritka esetben ferde volt a menet, illetve maga a menet sérült volt. Amikor a csavart tekered be és ellenállást érzel, ne tekerd túl - ugyanis meg fog szorulni a csavar és az egész menet tönkre megy majd. 10-12 darab zárkeret szerelése során két esetben teljesen új menetet, nagyobb csavart kellett alkalmazzak, míg másik három esetben elegendő volt csak újramenetelni. További egy esetben a menet teljesen ferdén volt befúrva, menetelve.
A zárkeret súlya drasztikusan könnyebb, mint a gyári. Nagyjából fele súlyról beszélünk. Ez jelentős mértékben csökkenti a visszarúgás, brutális szinten növeli a tűzsebességet és a gázfogyasztást is jól ellensúlyozza. Az általános tapasztalatok szerint télen tökéletesen használható lesz a fegyver, nyáron pedig egy gyors és pattogós szörnyeteget csinál replikádból. Ha azt veszem, a várhatóan 13-16 000 Forint kiadást nagyon is visszahozza ez az alkatrész csere, kifejezetten ajánlom figyelmetekbe!
Szöveg: Batmause
Fényképek: Batmause
HU
EN 



