Válasszon nyelvet

Az APS kiadta az XTP második generációját. Ezt a boltokban is Gen2 néven lehet megtalálni. Mivel viszonylag könnyen hozzájutottam egy példányhoz, gondoltam rövid leírással ismertetem a változást. A cikk elolvasása előtt mindenképpen olvasd el az elődről írt cikket is.

Az első lényeges megjegyeznivaló, hogy nagyon sokat javult az előző generációhoz képest. Végre műkődik dobozból kivéve, amely viszonylag sok használat után is úgy maradt. :)

A szán sokat változott. Először is vannak támaszték anyagok a szánban, ezzel a külső cső jobban a helyén marad, illetve nem lötyög olyans okat. Maga a hopup kamra nagy ablakos lett, mint a Marui esetén megszoktuk - ezzel együttesen közepes súlyú BB-ket is tudja kezelni. A lenyomólemez és a cső minőségét tekintve teljesen rendben van. A rugóvezető szerintem nem változott, a szán továbbra is megkapta a gumirugós csillapítást - amely továbbra sem hosszúéletű. A dugattyúház hátulja cseréllhető, mintha a dugattyúház is masszívabbá tették. Külső cső vége menetes, így tracer felszerelése egy adapter hozzáadása után lehetséges. A nózi is sokkal jobban működik, mint előtte.

A tok szintén változott, például az elsütő teljesen más mint az előző verzión. Sokkal stabilabban és jobban működik. A billencs megoldása szinte egyezik a VFC megoldásával a megfigyeléseim alapján. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy az elsütőház a kakassal történő érintkezési ponton ugyanúgy elreped.

A tár semmit nem változott, amely szerintem az APS esetén erősség volt eddig is. Szépen kidolgozott, jól működő és kiváló szelepekkel rendelkezett eddig is.

Fényképek: Batmause
Szöveg: Batmause

 

Nincs hozzászólás

Az oldal üzemeltetése céljából információkat tárolunk a felhasználókról sütik formájában.

A tárolt információk kényelmi funkciók miatt történnek kizárólag azonosítási és lokációs adatokból állnak.

Privacy Policy